Honnan tudjuk, hogy két sztent összeillik?
Kutatásom során az erek elágazásánál alkalmazott bifurkációs sztentelés koszorúérsztentek funkcionális tulajdonságaira vonatkozó hatásait vizsgálom. A téma fontosságát mutatja, hogy Magyarországon a halálozások több mint a feléért (54%) a szív- és érrendszeri megbetegedések felelnek, és az összes sztentelés közel egyötöde bifurkációs technikát igényel.
A szív- és érrendszeri betegségek során az erek falában zsíros, meszes lerakódás alakul ki, amit plakknak nevezzünk. A folyamatos lerakódás miatt szűkület alakul ki, ami az idő elteltével érelzáródáshoz vezet. A sztent, vagy más néven értágítóbetét, egy olyan vékony hálós falú csatorna, melyet a szűkült érszakaszba helyeznek, így kitágítja és megtámasztja azt.
Oldalágak esetén szükséges lehet a fő és mellék erek tágítása is, és sztent implantálásra mindkét érágba. Erre több technika áll az orvosok rendelkezésre. Dolgozatomban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a különböző technikákkal elvégzett bifurkációs sztentelések előtt milyen vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megtudjuk két sztentet összetágíthatunk-e vagy sem?
A sztentmintázat leképezésével lehetőség van megadni egy sztenthez tartozó maximális átmérőt, amelyet a sztent párja nem léphet át. Korróziós vizsgálatokkal megadhatjuk milyen anyagpárosítások nem előnyösek. Az oldalági tágítás modellezésével pedig tesztelhetjük, hogy az adott technikákkal milyen szögtartományban mekkora sztenteket érdemes alkalmazni. A vizsgálatok így segíthetnek az orvosoknak kiválasztani az “összeillő párokat”.
